A madárénekek is divatszerűen változhatnak, mondta Garamszegi László Zsolt, az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
2020. január 22. 14:31
3 p
0
0
0
Mentés
A madárénekeket több éve kutató szakember elmondta: a madárénekek vizsgálatához számítógépes elemzésre van szükség, kvázi lekottázzák azt, olyan szonogramokat gyártanak, amelyeken az idő függvényében látják a hangmagasságokat. Hozzátette: egy madárének látványos szótagokból, szillabusokból épül fel, ezek specifikus kombinációja vagy egyéb fizikai paraméterei, például a frekvenciatartomány, a tempó mind fontos bélyegek lehetnek.
Garamszegi László szerint a madárénekben az egyedeket is meg lehet különböztetni. Dalukban változhatnak az énekelt szótagok is, vannak, amelyek idővel kikopnak, mások pedig divatszerűen megjelennek.
Arról is beszélt: az állatokra jellemző személyiséget az egyedekre jellemző sajátosságok, énekük mellett agressziójuk szintje vagy a ragadozók támadásakor vállalt kockázat rajzolják ki.
Hozzátette: az egyedek képesek tanulni is egymástól, teljesen új, addig nem hallott struktúrákat beépíteni énekükbe. Kutatásukban bizonyítást nyert, hogy olaszországi madarak szillabusainak lejátszásaiból egy madár sikeresen megtanulta a számára új dallamot.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A szakemberek elsőként a legsúlyosabb hibák: kidőlt, kettétört oszlopok, leszakadt vezetékek és megrongálódott transzformátorállomások elhárításán dolgoztak – derült ki a cég közleményéből.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!